Innovatív Turisztikai Termékcsomag


Csomagajánlat a turisztikai desztinációkban

a továbbiakban: „Innovatív Turisztikai Termékcsomag * 

A Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága a hatékonyabb értékesítési tevékenység érdekében új, termékfókuszú értékesítési koncepciót dolgozott ki. Fő célunk továbbra is a vendégéjszaka szám növelése, de ezt egy új, termékfókuszú szemlélet bevezetésével célzottan szeretnénk elérni. A pályázat segítségével új turisztikai attrakciók és kínálati elemek kerülnek be a nemzetközi tevékenységbe. A kezdeményezés hatására a magyar partnerek erősödő kooperációja is megvalósul. A pályázatra kizárólag a 2022. évben Kiemelt Partnerséget nyert DMC -jei pályázhatnak, forgalomtól függetlenül.

A 2022-es Kiemelt Partner Pályázaton Kiemelt Partner státuszt elnyerő szakmai partnereknek jogában áll a Magyar Turisztikai Ügynökség által meghirdetett ,,Innovatív Turisztikai Termékcsomag” felhívásra jelentkezni, és a felhívás tartalma szerint csomagajánlatát benyújtani. A vásárok esetében a felhívásra jelentkezve lehetősége van a teljes vásári részvételi díj elengedésére pályázni. Azt, hogy az adott vásáron hány kiemelt partner élhet a 0%-os részvételi díj lehetőségével, a vásár mérete határozza meg és a felhívásban mindig feltüntetésre kerül.

A vásáron a magyar standot felkereső külföldi B2B partnerek számára a vásárt követően az összes pályázatra beküldött és a szakmai kritériumokat teljesítő termékcsomagot elektronikus formában továbbítani fogjuk.

A következő vásárok esetében van lehetőség az „Innovatív Turisztikai Termékcsomag” felhívásra jelentkezni.

2022 második felében megrendezésre kerülő kiállítások*

Vásár neve

Vásár helyszíne

Időpont

Nettó részvételi díj

Kiemelt partnerek nettó részvételi díja

Czech Travel Market

Prága

2022. október. 25-26.

250 000 Ft

125 000 Ft

World Travel Market

London

2022. november 7-9.

500 000 Ft

250 000 Ft

IBTM

Barcelona

2022. november 29 - december 1.

1 000 000 Ft

500 000 Ft

* a vásárok kiírása az MTÜ felelőssége, aki a rendezvény lebonyolítását a Visit Hungary-nek adta át.

Az Innovatív Turisztikai Termékcsomagfelhívás tartalma

A vásárok esetében az MTÜ részletes felhívást küld majd minden partner számára, mely a következőket tartalmazza:

  • Az adott vásárral kapcsolatos alapinformációkat
  • Az esemény neve, helyszíne, időpontja
  • A magyar standon helyet kapó társkiállítók száma
  • Ebből 0%-os kedvezményre jogosult társkiállítók száma
  • A résztvevők köre (pl. leisure/ MICE B2B partnerek, média képviselői)
  • A társkiállítói részvételi díj
  • Kiemelt Partnerek számára 50%-os kedvezményes árA teljes részvételi díj elengedésével támogatott helyek száma, mely az adott aktivitás volumenének függvényében kerül kiválasztásra
  • A leisure vásárok esetén az adott vásár helyszínéül szolgáló küldőpiacról egy általános statisztikai összefoglalót, mely kitér az adott küldőpiacról Magyarországra érkező vendégforgalom volumenére, a preferált magyar turisztikai térségekre, városokra, a vendégek profiljára (pl. korcsoport, nem).
  • A termékcsomaggal kapcsolatos egyéb elvárásokat: pl. család fókuszú A termékcsomagok formátumával kapcsolatos elvárásokat
  • Ütemezés és határidők

Az Innovatív Turisztikai Termékcsomagpályázat elbírálásának kritériumai

A beérkező termékcsomagok közül a nyertesek kiválasztása minden esetben szakmai kritériumok alapján történik, többek között olyan szempontok figyelembevételével, mint:
új attrakciók megjelenítése, a termék adaptivitása a változó gazdasági- és társadalmi környezethez, innováció (fenntarthatóság, élményközpontúság, digitalizáció), szezonalitás figyelembevétele, relevancia az adott piacon, illeszkedés az MTÜ márkaprofiljához.A részletes kritériumokat a lenti táblázat tartalmazza.

A vásári részvételi díj elengedésére pályázó termékajánlatokat egy 6 fős szakértői bizottság bírálja majd el. A bizottság az MTÜ, a MABEUSZ, a MUISZ és az MTSZA tagjaiból áll. Minden beadott pályázat név nélkül, a bírálók titoktartási kötelezettségvállalása mellett kerül elbírálásra, viszont az értékesítési folyamat során a csomagok minden esetben a pályázó cég nevével és elérhetőségével kerülnek majd népszerűsítésre.

A két, legtöbb pontot elérő Pályázó kapja meg a költségcsökkentési lehetőséget.

MTÜ - térségi márkaprofilok:

Youtube lejátszási lista

https://www.youtube.com/playlist?list=PLEfoKOcrRr6U445EZrIWzBC1UhLb9p8SZ

Márkaprofilok:

A termékcsomag formátumával kapcsolatos kritériumok:

  • 1 oldalas angol nyelvű powerpoint slide
  • A lenti példának megfelelő tartalommal, amelynek a leírást, fotókat, felmerülő egyéb információkat és kontakt adatokat tartalmaznia kell.

Jelentkezés

A felhívás és a benne szereplő kritériumok alapján a partner elkészíti a vásárra személyre szabott termékcsomagot és elküldi az innovativ@visithungary.com email címre.

n