Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 – Turizmus 2.0


2017 októberében Magyarország Kormánya, a magyar turizmus történetében először fogadott el célzottan az ágazat számára készült stratégiát, mely több mint 10 éves távlatban határozta meg azt a keretrendszert, amelyben az állam és a piac közösen gondolkodik Magyarország turizmusának jövőjéről. A Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 paradigmaváltást jelentett a turizmusban és azóta is zsinórmértékül szolgál minden ágazati szereplő és turisztikai fejlesztés számára.

Az elmúlt három évben gyűjtött tapasztalatok, az ágazatot érintő dinamikus változások, valamint a koronavírus járvány okozta világszintű szektorális megtorpanás szükségessé tették az NTS 2030 felülvizsgálatát.

A Turizmus 2.0 célja, hogy bemutassa a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 felülvizsgálata során azonosított beavatkozási pontokat, újabb ágazati szemléletmódokat, valamint a magyar turizmus versenyképességét növelő lehetőségeket. A dokumentum 12 irányvonalon keresztül mutatja be a turizmus- vendéglátás aktuális helyzetéhez viszonyított fejlődési lehetőségeket és veszi sorra az ezekkel kapcsolatos teendőket. A Turizmus 2.0 továbbá kiemelten foglalkozik a Vendéglátás, MICE, Egészségturizmus, Vallásturizmus, Értékesítés területeivel, mely területek számottevő fejlődési tartalékkal rendelkeznek.

A Turizmus 2.0 dokumentum időtávja csakúgy, mint céljai változatlanok, 2030-ig fogalmazza meg a szükséges fejlesztési, ágazatirányítási feladatokat, annak érdekében, hogy a magyar turizmus GDP-hez való közvetlen és közvetett hozzájárulása 16 százalékra növekedjen 2030-ra.

Missziónk, hogy elmeséljük Magyarország történetét, és a turizmus fejlesztésén keresztül biztosítsuk az ország gyarapodását. 

Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 - Turizmus 2.0 letöltése

Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 - Turizmus 2.0 2023.01.31-es kiegészítés

n